Nem véletlenül megyünk vissza évről évre a kontinens eme már-már misztikusan ismeretlen, agyonsztereotipizált sarkába…’mer’ ugye a bosnyákok lopnak, az albánok lőnek, a macedónok… olyanok nincsenek is…’

Tarts velünk idén júniusban, ha a dezinformáció téged is idegesít, és szeretnéd megérteni, két szemeddel látni a Balkán kincseit.. Csatlakozz túránkhoz, még vannak szabad helyek!

A kisbusz hajnalok hajnalán az a kialvatlanságtól kóválygó, a közelgő élmények előszelétől mégis izgatott, elegyes mámorba burkolózott utasokkal gördül ki hajnalban a fővárosból. A reggeli kávét már a horvát határ egy ráhangolóan elhagyatott benzinkútján isszuk meg. A délszláv válságból talán legfejlődőképesebben kikevergett országon gyorsan átrobogunk.

Az első nehézségek a bosnyák határon adódhatnak, ahol 2,5 perc és 2,5 óra is volt már az átjutás. Majd minden évben megtesszük ezt az utat, s nem ritka, hogy fel-alá sétáltunk a több száz várakozó autó közt, persze minden évben reméljük, az idén ez olajozottabban megy majd.

Boszniába átkeveredve már az első pillanattól fátyolkendőként hullik az utazóra a Balkán különös hangulata, sejtelmes, színes ködbe burkolva tájakat, városokat, embereket…A vihartépett történelem karnyújtásnyira közelít meg minket, s nem is távozik, míg a Balkán országútjait, ösvényeit, csapásait koptatjuk. Kísér minket a hámló autópályán, a pusztulásával egyidejű épülésébe sajátos eklektikát magára öltő nagyvárosaiban, a megállíthatatlan fejlődést letagadni nem tudó -és még kevésbé akaró- vidéki településein.

A történelem ott van az ódon falak közt megbújó macskaköves sikátorokban, Mostar Neretva fölött megpihenő borozóinak teraszán, szótlanul ül az albán piacok kávézóiban dominózó férfiak társaságában, pajkosan kacsint a megfakult, horpadt harsonát fújó kocsmazenész szemével, kikukucskál a hegyvidéki tanyákon felejtett határvadász homlokának ráncai közül, megbújik a sziklafalban kapaszkodó, 600-800 éves páncélfenyők kérgének repedéseiben, visszatekint ránk az ohridi hajósok szeméből, s önfeledten zúdul le a Jajce főterén morajló vízesés habjaival.

S… ha már szóba került… Jajcéban folytatjuk.

Az országútról Jajce város völgyébe ereszkedve először a várat, valamint a sűrűn egymásra épült házak palaköves tetőit pillantjuk meg, és rögvest megértjük, mit keresünk Jajcéban, s egyáltalán a Balkánon.

Azaz… megérteni véljük, ekkor ugyanis még nem látjuk Jajce ’főterét’… ami végeredményben egy vízesés. A helyiek pedig nem azok a tipikus, fantáziátlan emberek. :) Tartsunk Csontváry-s napot. (Biztos megvan – Csontváry Kosztka Tivadar) aki így látta Jajcét:

A jajcei furfang persze másutt is megjelenik. Vízilabdában mi, vízimalomban viszont feltétlenül ők a császárok. Malmaikat a "virágozzék száz virág" filozófiája mentén építették, mert, ha építhetnek sok kicsit, minek csinálnának egy nagyot. Világos, nem? Mindegy, így történt. Épp volt hozzá egy alkalmas mésztufagátjuk, a jajcei vízimalmok pedig napjainkban – a gazdasági racionalitástól függetlenül – az UNESCO Világörökség részét képezik.

Jajcéból egyenesen Mostarba indulunk, s este már a Neretva partján húzódó óvárosi sétány kőfalán borozgatva figyeljük, ahogy az ezüstös holdfény beleoldódik a kristálytiszta vízbe, miközben a folyó átsurran az Öreg Híd alatt. Ha már Csontváry...

Mostar, amellett, hogy csodás kis városka

az idők végezetéig az emberi agresszióban gyökerező értelmetlen pusztítás mementója marad. A városban töltött nap során megemlékezünk az itt történtekről, arról hogyan váltak szinte napok alatt ellenségekké a régi barátok, s az emberi gyarlóság hogyan foszlatta köddé a tartós béke vágyott idilljét.

Az Öreg Híd azonban újra áll, büszkén hirdetve, hogy a hibák – ha nem is feledhetők – legalább részben kijavíthatók. Mostart látni és érteni kell. Mindenkinek. Legalább egy kicsit…

A Neretva partot magunk mögött hagyva tekintetünket Montenegróra és Kotor városára emeljük. Bevesszük magunkat a déli országrész hegyei közé, és keskeny szerpentineken, sőt érzésre sokszor ösvényeken, már-már vadcsapásokon haladva jutunk el a különös kis ország határára, ahonnan utunk egyenesen Európa egyik legszebb tengeröbléhez vezet.

Mit gondolsz, létezik olyan kikötőváros, amit két ágyúval meg lehet védeni?

Szerinted elképzelhető, hogy a két ágyúra sincs szükség, ugyanis megvédik a várost a kalózok…

…akik hobbyból kápolnát építenek az elsüllyesztett hajóroncsok alkotta zátonyon?

Vajon Velence hanyatlását tényleg csupán az a bizonyos tűzvész hozta? Ezekre a választ idén júniusban személyesen is megtudhatod.

A blog következő részében utunkat tovább folytatjuk az Albán Alpokba...