Jelen kalandtúránk négy naposra volt meghirdetve, túl vagyunk már egy kezdőknek kitalált via ferratázáson, a Wasserloch vízeséses szurdokvölgy bejárásán és a Salzán tett raftingon is. A csapat már egészen jól egyben van az elmúlt napok élményei a szokásos módon összekovácsolta a társaságot.

Szóval augusztus első felében járunk, és a mai nap célja, az 1200 méteren fekvő szállásunkról gyalogszerrel megközelíthető 2165 méter magas Reichenstein csúcs meghódítása. A túra nagyjából egész napos, a távolság nem sok, de a szint azért nem kevés. Nem vészes, de azért kell fölfele menni.

A felfelé vezető úton eleinte lankásan indulunk neki a sípálya mellett, elképzeljük magunkat télen ugyanitt, amikor hó borítja a tájat, dübörögnek a felvonók, szól az osztrák sramlizene és a sípálya telis-tele van síelőkkel. Ehhez mondjuk nagyon sok fantázia azért nem kell, tekintve, hogy 2008 óta síelni is rendszeresen járunk ugyanide. Mégis jó érzés átgondolni, hogy mennyire szép ez a táj nyáron és mennyire másképp ugyanennyire szép ugyanez télen.

A túra jól halad, a lankásabb részen még mindenki vidáman beszélget, de lassan komolyabb arcát mutatja a hegy. Ahogy nő a meredekség úgy változik a beszélgetés egyre gyakrabban csendes lihegéssé, és úgy maradoznak el a mellettünk legelésző szarvasmarhák is, akik szerves részét alkotják az osztrák Alpoknak. A marhákat aztán kecskék váltják, hogy azért mozgó látnivaló is legyen. Köszönjük.

Amikor felérünk a gerincre, különleges látvány vár ránk. Nagy szerencsénk van, mert tényleg ritkán alakul ki olyan helyzet, hogy a gerinc egyik oldalán ragyog a nap, míg a másik oldal teljesen felhőben van, de úgy hogy a felhők teteje pont a gerinccel van egy vonalban. A hegy gerincén olykor át-át buggyan egy-egy felhőpamacs, mint a fürdőkád szélén a habos víz, ha véletlenül túltöltöd és a túlfolyó is el van dugulva. (mondjuk olyan ritkán van, de jobb példa nem jutott eszembe) Ekkor már sejthetnénk, hogy az időjárás meglehetősen bizonytalan és ebből a szépségből még akármi is lehet. Ekkor még nem sejtjük. Csak ámulunk és fotózunk.

A csúcsot egy kicsit keményebb, de azért nem túl veszélyes láncos szakasz után érjük el. Megcsináljuk a szokásos csúcsfotókat, elfogyasztjuk a jól megérdemelt csúcscsokikat, majd leballagunk 2128 m-re a hüttéhez gondolván, hogy jól fog esni egy leves vagy neadjisten egy sör.

Hát ezt jól gondoltuk. A teljesítés öröme és a sör habja speciális elegyet alkotva egyre jobb hangulatba hozza a csapatot, de lassan itt a hazaindulás ideje, most még pont kényelmesen leérünk. Össze is szedelőzködik szépen az egész csapat, majd a hütte előtt még csinálunk egy gyors képet, hogy megörökítsük a nagy sikerű csúcstámadás emlékét. Az örökítés közben szépen villognak a vakuk, csíz, bikini, sajt, hihihi-hahaha.

A szemfülesebbek aztán hamar észreveszik, hogy itt bizony nem a vakuk villognak, hanem a távolban villámlik. A még ennél is felkészültebbek azt is sejtik, hogy a távoli vihar nem is annyira távoli ráadásul egyre közelebbi. A szél is erősödik, így a túravezetők tanácsa, a vezetők hihetetlen jövőbelátó képességét kihasználva bölcs döntést hoz: mindenki vissza a házba, de iziben.

Na jó, hát a hangulattal végül is eddig sem volt gond, ha nagyon muszáj, megihatunk éppen még egy sört amíg elmegy a vihar. Mielőtt elmenne a vihar, egy másik fontos dolog megy el: az áram. Illetve kezdetben azt hisszük, hogy fontos dolog, aztán kiderül, hogy igazából a leglényegesebb dolgokhoz nem kell egy darab áram se: ilyenek a padok és asztalok, a jó emberek és a sörcsap. A hüttében a tulajdonosokon kívül csak a mi csapatunk van. Jó csapat.

A tulajdonosok gyorsan feltalálják magukat, nekik nyilván nem az első ilyen élményük. Hamar előkerülnek a mécsesek, hogy az orrunk hegyénél messzebbre lássunk, és hogy, hogynem egy gitár is. Aztán sorra érnek minket a meglepetések. Illetve engem kevesebb, mint a többi résztvevőt, mert én már ismertem egy korábbi Dél-Csehországi túráról Cilinek, az egyik törzsutasunknak énekes tehetségét, és azt is tudtam, hogy legalább ketten vagyunk a csapatból, akik kis szerencsével el tudunk gitározni néhány dalt. Arra én sem számítottam, hogy a tulaj srác marha jól gitározik, és a csapos lány elképesztő módon énekel. Nem fogom elfelejteni neki a Zombie-t a Cranberriestől. Szintén nem gondoltam, hogy van még két ember a csapatban, akik gitároznak, és közülük olyan is, aki első osztályú módon kielégítve az énekelni vágyó társaság szinte bármilyen igényét. Zenei igényét.

Időközben odakinn iszonyú vihar kerekedik, dörög, villámlik és olyan szinten zuhog az eső, hogy ha nem hangosan énekelnénk, nem hallanánk egymás szavát. Mondanom sem kell, hogy ilyen körülmények között a felejthetetlen buli garantált. Rövidesen előkerül egy 3 literes söröskorsó is, amit a helyiek ajándékba csapolnak teli a csapatunknak. Ők odafenn a hegy tetején sok mindent megéltek már, de egy csapatban ennyi gitárost még ők sem láttak. Az biztos, hogy ezt a bulit ők is emlegetik még egy ideig.

Első ausztriai kalandtúránkra egyébként még 2008-ban került sor, a koncepció azóta mit sem változott. Túravezetőként jó néhányszor végigcsináltuk a rafting, via ferrata és gyalogtúrák kombinációjából álló 2-3-4-5 napos programot. Az elmúlt években megtett kb. 30 túra mindig más volt, hiszen más-más a csapat igénye és erőnléte, más az időjárás és egyéb feltételek is változnak. Sokan vannak akik azt szeretik bennünk a legjobban, hogy rugalmasan variáljuk a programot a lehetőségek, a társaság és az időjárás figyelembevételével, úgy hogy az leginkább megfeleljen az adott csapat igényeinek. Kicsit olyan ez, mint a főzés, amikor a szakács/túravezető a helyszínen dob össze valami finomat az éppen rendelkezésre álló alapanyagokból. A túra elemei tehát gyakran változnak.

Ha a túra előtt az időjárás előrejelzéseket bogarásztuk volna és megrémülünk egy esetleges vihar előrejelzésétől, most egy örök emlékkel lennénk szegényebbek. Csak nagyon nagyon indokolt esetben hagyjatok ki egy jónak ígérkező túrát bármiféle időjóslás miatt! Olyan ruházatban kell nekiindulni, ami bírja a szelet, az esőt, vagy neadjisten a hóvihart, és nem marad más dolgunk, mint az élményre koncentrálni.