Kaland, túra, társaság

Sárkányvadászat működő vulkánok között

2018. április 17. 10:50 - KissBal

- kalandozás az Egyenlítő másik oldalán

Ha egy lakatlan szigeten laksz, akkor az akkor már nem is lakatlan? Ezen gondolkodtam a repülőn Indonézia felé, mert ez az ország több mint 18000 szigetből áll, de csak 6000-en élnek emberek. Tehát a lehetőség előttünk állt és éltünk is vele! De ne szaladjunk előre ennyire! Kis csapatunknak ennél komolyabb tervei is voltak a 76 működő vulkánnal, a komodói sárkánygyíkokkal, az őserdei vadvizekkel kapcsolatban.

rinjani_vulkan.jpg

Szagoljunk bele egy kicsit a vulkánokba

Indonézia az egyetlen ázsiai ország, mely átnyúlik a déli féltekére, ezért végig izgatottan kukucskáltam a repülőből, de ne higgyetek a térképeknek, az egyenlítő vonala nincs kihúzva pirossal!

Közlekedj okosan!

A pilóta ügyesen landolt Surabaya meleg és párás repterén. Gyorsan és határozottan alkudtunk a taxisokkal és irány Malang, az első szállásunk. A közlekedés kaotikusnak tűnhet az európaiak számára. Bal oldali közlekedés van, nem néznek sávokat, mindenki megy, ahogyan csak bír, ahol csak tud. A jobbra kanyarodást, vagy a forgalmasabb kereszteződéseket fura önkéntesek segítik, akik piros zászlóval és síppal (éjjel lámpával) próbálják terelgetni a motorosok, autósok folyamát. Ha a kanyarodás sikeres, illendő némi pénzt kinyújtani nekik az ablakon ezzel is nehezítve a manővert. Rendőrt nem nagyon látni, ahogyan közlekedési lámpát sem. A forgalmas főutakon gyalogosan átkelni igazi kihívás.

kozlekedes.jpg

Estére vettünk mindenféle helyi ételt, amit aztán együtt kóstolgattunk a hotel tetején. A kép jobb oldalán némi hirtelensült csirkeláb látható, melyet amolyan chipsként fogyasztottunk.

csirkelab.jpg

Közben lebeszéltük a másnapi dzsipes túrát a helyi terepjáró-királlyal. Azt találtuk ki, hogy a túra után vasúttal megyünk vissza Surabayába, hogy még egyet haraphassunk az ország valódi arcát mutató nasi gorangból.:) A nasi gorang az egyik legalapvetőbb kaja az országban, sült rizs némi zöldségekkel, meg ilyen-olyan kiegészítőkkel a helyzettől függően. Az első napon izgalmas, aztán a tizennyolcadik napon már úgy érzed, hogy szűkül a szemhéjad tőle.
nasi_gorang.jpg

Mit vacsoráztál? Egyenesen, aztán jobbra!

Malangban aztán elmentem ügyet intézni. A találkozó helyszínét keresve megkérdeztem néhány helyit merre is menjek? Mikor kétszer is rossz helyre küldtek, a következő embertől azt kérdeztem meg, hogy mit vacsorázott, mire határozottan azt mondta, hogy egyenesen, aztán jobbra. Ekkor leesett nekem a dolog lényege. A helyiek általában nem iskolázottak. Ez abból ered, hogy mindenkinek korán munkába kell állnia, nem tudják végigjárni az iskolákat csak a jobb módúak. Ezt a tényt viszont szégyellik, így ha valamit megkérdezel tőlük, igyekeznek válaszolni, még ha nem is tudják a választ, vagy sok esetben azt sem, hogy egyáltalán mit kérdeztél! Érdemes hát mindent kétszer vagy háromszor tisztázni velük, hogy tuti legyen, és érdemes helyettük gondolkodni. A számolás is nehezen megy nekik, az egyszerű műveleteket is inkább beütik a gépbe. 

Dzsippel a vulkánra

Másnap reggel jó korán jöttek a dzsipek és kezdetét vehette az első kalandunk. Több órás utazás következett, mely során minden méteren valami különlegeset láthattunk. A növényzet, az épületek, az emberek, a körülöttünk lévő hegyek, vagy akár a saját árnyékunk, mely itt, az egyenlítő közelében, épphogy csak létezik. dzsipes_tura.jpg

A vulkán termékeny talajt hagy maga után, amit a helyiek maximálisan ki is használnak. A legmeredekebb hegyoldalakat is megműveli ez a rendkívül dolgos nép. A mezőgazdasági iskolában itt felvételi kérdés lehet, hogy tériszonyos vagy-e? :)

teraszos_foldmuveles.jpg

Aztán felérünk végre a 2000 méter feletti kilátópontra, ahol pazar panoráma tárul elénk egy rövid gyaloglást követően. Három vulkánt kapásból kipipálhatunk a virtuális listánkról. Az előtérben a növényzettel benőtt, ámde a legveszélyesebb állapotban lévő Batok (2440 m), mögötte a füstölgő Bromo (2392 m), leghátul pedig nagy testvérük, a Semeru (3676 m).

vulkanok.jpg

A Batok bal oldalán látható kis fekete szabályos valami egy hindu szentély. Nem kis önbizalom kellett az építéséhez, tekintettel arra, hogy a Bromo vulkán legutóbb 2011-ben tört ki.

És, hogy ne csak mi pipáljunk, a Semeru is pipált egyet a kedvünkért, íme:

semeru.jpg

Továbbindulva aztán világossá vált, hogy nem nagyzási hóbortból, avagy a turisták kalandérzetét fokozandó használják a dzsipeket. Egy valószerűtlenül meredek úton ereszkedtünk le velük a hatalmas kalderába, amely gyakorlatilag egy mini sivatag.

kaldera_sivatag.jpg

Az autókat hátrahagyva egy kb. 2 kilométeres gyalogtúrával értük el a vulkán kráterének peremét. Útközben elmentünk a fentebb említett szentély mellett, majd a vulkán oldalában vásároltunk néhány virágcsokrot, hogy mi is áldozatot mutathassunk be az isteneknek, akik cserében aztán majd jól nem engedik kitörni azt. Az istenek azért nem túl megbízhatóak, mert időnként azért csak engednek a csábításnak és aztán indul a nagy csimbumm.

hindu_szentely.jpg

A kráter közepétől kicsit jobbra látható ferde sáv az utolsó métereket megkönnyítő 253 lépcső.

bromo_vulkan.jpg

Az első szembesülés önmagunk jelentéktelenségével aztán a kráter peremén meg is történt. A vulkáni működés hangja, félelmetes, kénes szaga, földet és lábainkat remegtető ereje világossá teszi helyünket a bolygón. A pontos státuszom: porszem.

Visszafelé aztán elkapott minket egy jó kis homokvihar, vagy hamuvihar (?) csak hogy ezt is megtapasztalhassuk! 

bromo_vulkan_3.jpg

A város felé tartva útba ejtettünk egy nemzeti parkot, ahol a fő látványosság a Coban Pelangi vízesés. Megéri az oda-vissza egyórás túrát a virágokkal, majmokkal, buja növényzettel és a kis bambuszhíddal együtt.

vizeses.jpgA Malang-Surabaya utat vonattal tettük meg és ez tényleg klassz élmény volt. Kényelmesen bambultuk a vidéki tájat, a kis házak hátsó udvarait, a vonat elhaladására várakozó helyieket, miközben a fárasztó nap eseményeit próbáltuk feldolgozni. Hiszen sokan aznap vesztették el vulkánszüzességüket! :) Egy hasznos tudnivaló, hogy a külföldieknek a jegyváltáshoz szükséges az útlevelük!

A Rinjani vulkán megmászása, avagy hogyan engedjük el felesleges dolgainkat

A trekking első napja sodró lendülettel ragadott magával minket. A reptéren vártak minket Sunnyék, ami nagyon látványosra sikerült. Egy nagy molinóval készült, amin rajta volt mindenki neve és mindenkire kötöttek egy klassz, színes nyaksálat, amibe az volt beleszőve, hogy Rinjani. Beszálltunk a két kisbuszba és megkaptuk a dobozos, zacskós kajánkat. Európaiként fura volt a levest, szószokat zacskóból enni az elmaradhatatlan sült rizshez, pláne egy mozgó buszban, de hát nem tántoríthatott minket el az első nehézség.

dobozos_kaja.jpg

Buszaink bőszen kapaszkodtak a kiindulóponthoz. Ennek eredményeképp az egyik meg is adta magát. A majmok villámgyorsan megjelentek körülöttünk és szemmel látható rutinnal igyekeztek kaját kunyerálni és/vagy lopni maguknak. Kis huzavona után sikerült kerítenünk egy nyitott teherautót. Nagy volt a boldogság!

nyitott_kisteherauto.jpg

Végül megérkeztünk a kiindulási helyhez, egy kis faluba. Itt kapkodva készülődtünk és indultunk, mert már késésben voltunk az aznapi menetrendhez képest. Nagy tempóval vetette magát csapatunk a hegyre, mindenkinek mehetnékje volt már. Az aznapi penzum nem volt vészes: 1100 méterről kellett felmennünk nagyjából 1800 méterre. Szép, kényelmes emelkedőn nyertük a szinteket. Számomra kicsit furcsa beosztással: aránylag gyors menet, gyakori megállásokkal. De igazodtunk a helyi vezetőnkhöz, Opikhoz. Ja, igen. Három túravezetőt kaptunk és 15 hordárt. A hordárok vitték a sátrakat, derékaljakat, hálózsákokat, ennivalót, innivalót. Az utasoknak a saját ruhájuk és egyéb felszereléseik jutottak. Kényelmesen 10-12 kg-os zsákkal lehet hát menni. A túrabot azért jól jött, sokat segített az út során. A táborhelyünkhöz már bőven sötétben értünk fel. Érdekes milyen hirtelen sötétedik ilyen közel az egyenlítőhöz, pár perc alatt lemegy a nap. Ráadásul mindez elég korán történik, fél hét körül vége a világosságnak.

Aztán a dolgok elengedése kezdetét vette. Az egyik lány mondta, hogy fázik a lába, mondtam neki, hogy szívesen odaadom neki a zoknimat. Mire értetlenül nézett rám.

- Van nálad tartalék? - kérdezte.
- Nem, odaadom neked, ami rajtam van.
- Csak nem gondolod, hogy felveszem, ami egész nap rajtad volt?
- Ahogy gondolod, nem muszáj.

Na, ez a hozzáállás később jelentősen változott. Na, nem az enyém, mert mindig is egy úr voltam és leszek, aki odaadja a használt zokniját a rászoruló hölgyeknek! :)

A vacsora nem volt rossz - persze rizs. A vékony sárga csík a tányéron az extra. Egy sávnyi rántotta.

kaja_a_hegyen.jpg

Az éjszaka nem volt hideg számomra, tök jót aludtam. Néhány lány nyafizott kicsit, de semmi komoly. 

Második nap a hegyen

Másnap kényelmesen keltünk és hosszasan reggeliztünk, aztán nekiindultunk a következő etapnak.

pihi_a_reggeli_utan.jpg

Igazából nem túl kreatív rész, 1800 méterről a vulkán peremére kell felmenni (2640 m). A táv vége felé kijutottunk végre az erdős részről, amit én kifejezetten szerettem, mert kitárult elénk a különleges panoráma.

panorama.jpg

A vulkán belsejéből "kitörni" vágyó felhő elakadt a kráter peremében. Nem csúnya! :)

A lányok körében nem annyira népszerű "indonéz manikűr"-ről viszont már megoszlottak a vélemények. Íme:

indonez_manikur.jpg

Talán érdekes lehet a helyi hütte is, mely kicsit más európai testvéreihez képest. Az ingatag tákolmányon alapesetben Bintang sört, kólát és chipset találunk, de a tulaj ebben az esetben valószínűleg épp anyagbeszerzésen volt.

hutte.jpg

A táborhelyünk a kráter peremén állt. És az előttünk jövőké is. Így aztán mérhetetlen mennyiségű WC-ként szolgáló kis gödör volt itt található, mely egy elég kellemetlen elegyet alkotott a szintén tetemes szeméthalommal. A két összetevő remek életteret kínált a patkányok kis seregének, akiket nagy létszámú majomcsapat egészített ki. De mindezt feledtetni tudta a pazar kilátás a vulkán kalderájába.

tabor_a_rimmen.jpg

Este a vacsoránál megbeszéltük, hogy ki vesz részt a csúcstámadásban és ki választja inkább az alvást.

Csúcstámadás és valódi kaland a dzsungelban

A bátrak végül hajnali fél háromkor keltek. Egy kis biztató tea után indultak az 1000 méter szintemelkedés leküzdésére. Végül megérte a kapaszkodás, mert a jutalom ez a panoráma volt.

rinjani.jpg

Az alvók, a majdnem feljutók és a csúcsmászók végül a reggelinél egyesültek újra. Az örömködés nem tarthatott sokáig, mert neki kellett indulnunk a napi távnak minél hamarabb. A terv szerint lemásztunk a vulkán belsejében található tóhoz (2000 m). A levezető ösvény a Magas-Tátrára emlékeztető nagyköves terep, melyen gyorsan vesztettük a szintet. A ködben izgalmas volt néhány ideges majom üvöltözése, akik az ösvény mellől ijesztgették az arra járókat.

rinjani_vulkan_levezeto_ut.jpg

Néhány óra alatt elértük a krátertavat, mely csodaszép volt a túloldalán egy pöfékelő gyerekvulkánnal.

rinjani_vulkan_gyermek_vulkan.jpg

Itt egy pár percet pihentünk, majd 5 perc sétával elértük a hőforrást. Itt ledobáltuk a ruháinkat és belemártóztunk a vízbe, majd gyorsan kimásztunk belőle, mert a 45 fok elég melegnek tűnt. :) Azért utána még mártogattuk magunkat, mert a néhány napos fürdéshiány után jól esett a víz. Bár így megbontottuk a kialakult savköpenyt, de egy fene.

rinjani_vulkan_hoforras_furdes.jpg

Itt kaptuk meg az ebédünket is, mely után láttuk a mosogatás fázisát ugyanabban a vízben, ahol az imént még mi, majd a majmok fürdőztek. :) Akinek addig kétségei voltak a higiéniát illetően itt már végleg elengedték a dolgot. :)

rinjani_mosogatas.jpg

A kajálás után nekiindultunk a kráter túlsó peremének. Elég meredek szakaszok következtek és rákezdett az eső is közben. Az útvonal nehézsége a tetejéhez közeledve egyre erősödik. A végén gyakorlatilag néhány méteres sziklafelszökések vannak, hol biztosítva némi vassal, hol nem. A gyakorlatlanokra feltétlenül ügyelni kell! És persze a fáradtakra is!

rinjani_vulkan_kimaszas.jpg

A dolgot az teszi még érdekesebbé, hogy az ösvény a használat során belemélyült a talajba, sziklába egyaránt, így kialakítva a medret az esőben jelentkező átmeneti pataknak. Ez a kevésbé meredek részeken kitűnő hűtést biztosít a lábnak, a sziklás részeken vízesést képez, elrejtve a fogásokat, lépéseket.

rinjani_vulkan_eso.jpg

Mivel a csapat végén mentem söprögetőként, a kráterperemre felérve már csak értesültem arról, hogy tovább kell mennünk a hideg és a szél miatt.

Néhány száz métert ereszkedtünk és egyszer csak ott találtam magam az igazi kalandban. Körülöttem néhány elcsigázott ember volt, a sötét észrevétlenül körbevett minket a dzsungellel együtt. Ott voltunk egy sáros, csúszós, épp csak ember széles ösvényen, miközben az eső széthúzhatatlan függönnyé állt össze a sapkám siltje előtt. A többiek értetlenül nézték széles mosolyomat. Mondtam nekik, hogy most élvezzék, mert ez itt a kaland, melyre vágyunk és melyet olyan ritkán lehet ennyire pontosan tetten érni.

Végül mi is leverekedtük magunkat a táborba, ahol végigkérdeztem a sátrakat, hogy van-e valakinek igazán nagy problémája a vizes holmikon, beázásokon túl. Az egyik sátorból egy lányhang mondta, hogy nincs egy száraz holmija sem, mire felajánlottam az alig használt aláöltözőmet, melynek csak az egyik karja volt vizes. Boldogan elfogadta. Az a lány volt, akinek az elején nem kellett a zoknim. :) Az élet egy nagy tanítómester.

Annyira nem örültem mikor végül én is beestem a sátrunkba. A derékaljam egy tócsában állt. Mondjuk szerencsére pont abban, amiben a hálózsákom is. :) A sátor át volt már ázva, így annyi haszna volt, hogy kicsit kevésbé esett mint kint. A velem alvó srác szerette volna, ha elindulunk tovább, de mondtam neki, hogy ez egy képtelen ötlet, mivel 7 órás utat a dzsungelben éjjel megtenni holtfáradt emberekkel elég kilátástalan dolog lenne.

A segítőink becsületére legyen mondva, hogy kaptunk meleg levest és teát is, melyek öntöttek némi lelket belénk.

Visszatérés a Paradicsomba

Az éjszaka folyamán annyit sikerült elérnem, hogy a személyes alvótócsám vize egy kicsit melegebb lett reggelre. Éjjel egyébként elállt az eső. Kicsit darabos mozgással kászálódtam elő a reggelihez. Többen azt hitték, hogy meg tudják szárítani a bakancsukat egy kis tábortűz mellett.

tabortuz.jpg

vizes_tabor.jpg

Aztán nekiindultunk az utolsó szakasznak. Mondtam nekik, hogy végül is érdemes folyamatosan menni, mert ha cirkulál a víz a cipőben, akkor az melegen tartja. Ismét záróembert játszottam. Egy térdfájós lánnyal és néhány, a sorozatterhelést rosszabbul viselő emberrel mentem a csapat végén. Az útvonal fenséges erdőn keresztül ereszkedett lefelé. Egy kisebb tisztáson megálltunk fotózkodni egyet.

dzsungel.jpgHihetetlen fák és mindenféle növények kápráztattak el bennünket, míg megérkeztünk az út végét jelentő faluba. Itt kiskertek között jártunk, amelyekben almafa helyett kakaó- és fahéjfák álltak, meg banán és kígyógyümölcs, meg még ezerféle, amiket nem ismertem fel.

kakao.jpg

A végállomáson aztán még megvendégeltek minket igazi "európai" étellel, mely valóban nagy hasonlóságot mutatott a milánói makarónihoz. Ebéd után gyűjtöttem némi borravalót a csoporttól a helyi segítőinknek, amelyet nagy lelkesedéssel fogadtak. Vártak tőlem valami búcsúbeszédet, így összedtem az összes indonéz tudásomat és általam ismert 30 szóból alkottam valamit, ami elismerte a fehérek gyengeségét és örömöt fejezett ki a fantasztikus túra kapcsán. Hati-hati! :)

megcsinaltuk.jpg

Innen a csúcsszuper tengerparti medencés apartmanhotelbe vittek minket, ahol bejelentkezés közben megkaptuk az emlékpólókat és az okleveleket a kitűnő teljesítményünk kapcsán. Nem esett rosszul fürdeni és pólót cserélni. Este a tengerparti étteremben vacsiztunk és ünnepeltük magunkat, hogy milyen kemény gyerekek vagyunk. :)

jutalom_tengerpart.jpgparadicsom.jpg

A kalandok hamarosan Balin folytatódnak!

Szólj hozzá!

18 Órát buszon utazni? Noormális?

2017. szeptember 26. 11:52 - bekatutajdani

15 Tipp hosszútávú buszos utazásokhoz

Az elmúlt 12 évben 23 alkalommal tettem meg nagy busszal a Budapestet egy francia sítereppel összekötő 16-22 órás útvonalat, és ez alatt az idő alatt kitanultam néhány olyan praktikát, amik nem csak elviselhetővé teszik a hosszú utat, de hiszitek vagy nem, évről évre rendesen várom azt. És nem csak a rám váró síélmény miatt, hanem mert valahogy ez is hozzá tartozik.

Tudjátok hogy van ez: 

ut_maga_boldogsag.JPG

Tovább
21 komment

Viharos, gitáros hüttebuli 2100 méteren

2017. június 14. 11:57 - bekatutajdani

Jelen kalandtúránk négy naposra volt meghirdetve, túl vagyunk már egy kezdőknek kitalált via ferratázáson, a Wasserloch vízeséses szurdokvölgy bejárásán és a Salzán tett raftingon is. A csapat már egészen jól egyben van az elmúlt napok élményei a szokásos módon összekovácsolta a társaságot.

dsc05836.jpg

Szóval augusztus első felében járunk, és a mai nap célja, az 1200 méteren fekvő szállásunkról gyalogszerrel megközelíthető 2165 méter magas Reichenstein csúcs meghódítása. A túra nagyjából egész napos, a távolság nem sok, de a szint azért nem kevés. Nem vészes, de azért kell fölfele menni.

Tovább
Szólj hozzá!

Írországban is sikerült megtalálni a világ végét.

2017. április 19. 14:16 - bekatutajdani

Fürdés az óceánban, hóvihar, kaland, túra, társaság

Donegal megyében kell keresni, a nyugati parton. A dombvidéken mindenfelé rózsaszín és kék színűre festett birkák legelésznek. Jó, nincsenek teljesen befestve, de azért látványosan meg vannak jelölve. Egyes elképzelések szerint a kékek a fiú birkák, a rózsaszínűek a lányok, de ettől a szexista elmélettől egyel valószínűbbnek tűnik, hogy a jelek a gazdáik kilétére utalnak.

img_6212.JPG

A vidéken emberekkel, és lakott településekkel ritkán találkozni, inkább egy-egy kisebb tanya áll magában. Térerő nincs, a birkák nem telefonálnak. Vannak viszont a domboldalakon széles árkok, melyek nem a krumplitermeléshez szükségesek. Az árkok végén műanyag zsákok jelölik, hogy itt bizony a tőzeget bányásszák a helyiek. Ezt úgy kell érteni, hogy a talaj legfelső méterét szépen zsákokba pakolják.

Tovább
Szólj hozzá!

Az egy kilométerre jutó marhák száma

2017. március 29. 07:30 - bekatutajdani

...avagy úton-útfélen Grúziában

Gondoltátok volna, hogy a félpályás útlezárás egy nagyszerű találmány? Fogadjunk, hogy soha eszetekbe nem jutna ezen gondolkodni. Pedig van olyan tája a Földnek, ahol nem triviális, hogy egyszerre az útnak csak az egyik felét újítjuk fel, hogy a másikon addig legalább valahogyan lehessen közlekedni.

Grúziában például egészen normálisnak számít az, hogy szépen halad az ember a főúton, és a relatíve jó minőségű aszfalt egyik pillanatról a másikra eltűnik. Volt, nincs. Merthogy jobbat építenek a helyére és ezért felmarták. Derék dolog, hogy folyamatosan fejlesztik az útjaikat, a gond csak abból adódik, hogy mindezt úgy teszik, hogy néhol kilométereken keresztül sáron, kátyúkon, pocsolyákon keresztül vezet az út. Például ilyen az egyetlen út, ami Grúziát Oroszországgal köti össze, így az ország legfontosabb kereskedelmi útvonala.

kutaisi_utca.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Lesétálunk az Atlaszról...

2017. február 22. 14:07 - Klein Dávid

egyenesen a Szaharába

Hol is tartunk?

Ott hagytuk abba blogunkat, hogy megérkeztünk a Szahara peremére Dél-Marokkóban.

img_7126-2.jpg

Midelt nem sok látnivalót tartogat, viszont a város peremén hatalmas ásvány és fosszília-gyűjtemények vannak kipakolva, amiket nem hagyhattunk ki. A puccosabb boltok mellett beszabadultunk egy szakadtabb épületbe, ahol órákat el tudtunk bogarászni a sivatag kincseiben: a kaotikus boltocskában volt minden: hatalmas gipszrózsák, fosszíliák tömkelege, mindenféle ásványritkaságok, és sok-sok pattintott kőpenge, nyílhegyek, kőbalták a neolitikumból.

Tovább
Szólj hozzá!

Balkán kincsei 1. rész

2017. február 02. 14:09 - bekatutajmate

Bosznia és Montenegró

 

Nem véletlenül megyünk vissza évről évre a kontinens eme már-már misztikusan ismeretlen, agyonsztereotipizált sarkába…’mer’ ugye a bosnyákok lopnak, az albánok lőnek, a macedónok… olyanok nincsenek is…’

Tarts velünk idén júniusban, ha a dezinformáció téged is idegesít, és szeretnéd megérteni, két szemeddel látni a Balkán kincseit.. Csatlakozz túránkhoz, még vannak szabad helyek!

A kisbusz hajnalok hajnalán az a kialvatlanságtól kóválygó, a közelgő élmények előszelétől mégis izgatott, elegyes mámorba burkolózott utasokkal gördül ki hajnalban a fővárosból. A reggeli kávét már a horvát határ egy ráhangolóan elhagyatott benzinkútján isszuk meg. A délszláv válságból talán legfejlődőképesebben kikevergett országon gyorsan átrobogunk.

Az első nehézségek a bosnyák határon adódhatnak, ahol 2,5 perc és 2,5 óra is volt már az átjutás. Majd minden évben megtesszük ezt az utat, s nem ritka, hogy fel-alá sétáltunk a több száz várakozó autó közt, persze minden évben reméljük, az idén ez olajozottabban megy majd.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Albánia Balkán