Kaland, túra, társaság

Afrika fagyzugában

2017. január 27. 14:01 - Klein Dávid

Mesés Marokkó 2. rész

Marokkói blogunk folytatódik. Marrakesh elvarázsolt világa után az Atlasz hegység felé vettük az irányt. Ha nemcsak olvasnál a kalandokról, hanem erős késztetést érzel, hogy megismerd Marokkó természeti szépségeit, nem késő csatlakozni márciusi túránkhoz!  

Tovább az Atlasz hegység felé

img_6479-2.jpg

Marokkó kapcsán sokakban az izzadságban úszó 50 fok él. Valóban, ez így is van nyáron, még a helyiek sem mozdulnak ki délidőben – ami 9 órától este 7-ig tart. De még mielőtt valaki lustának minősítené a helyieket, próbáljon meg 45 fok fölött tartósan mozogni: még a belélegzett levegő is perzsel.

Afrika hidegpontja

Az Atlasz északkeleti, cédruserdők ölelte völgyében bújik meg Ifran, Afrika hidegpontja: ugyanis 1935-ben itt -23,9 C°-ot mértek!

Na jó, mondjuk ez nem jellemző, de a hegyek közt megbújó völgy derült téli éjszakákon jó kis fagyzug. És télen jellemzően – itt a hegyek között – hó is esik gyakran, így itt alakult ki Marokkó legnagyobb téli sportközpontja, sífelvonókkal, sípályákkal, szállodákkal. Nyáron meg az eső esik gyakran. Igen, eső, ugyanis ez a település itt, az Atlasz északkeleti nyúlványán speciális fekvéssel bír, megakadnak az Atlanti-óceán felől jövő párás légtömegek, így a zöld parkokkal tarkított települést hatalmas cédruserdők övezik.

Nem hiába lett ez a gyarmati időkben a franciák kedvelt üdülőközpontja, ami napjainkban is látszik a településen. Zöld parkok, nyeregtetős házak – amire ugye az eső, és a téli hó miatt is szükség van. Bár nekünk a nyeregtető nem nagy kuriózum, de mikor a száraz Szaharában a helyi arcoknak mutogattuk telefonunkon a házunkról készült fotókat, mindegyik örömmel kiáltott fel: Ferde a teteje, ez olyan, mint Ifranban! :)

img_6710.JPG

 

Berber makákók a vízesés alatt - meg a fejünkön

 

Na de mi nem a hidegért utaztunk erre a vidékre, hiszen az akad itthon is bőven. Inkább a cédruserdőkért: a közeli hegyek havas csúcsa alatt megbúvó évezredes cédrusfák alkotta erdőségek egyedülállóak a világon. És persze a fák ágain rohangáló berber makákók csoportjai is azok. Ez az észak-afrikai cerkóf-majom féle ma már csak Marokkóban, Tunéziában, és persze a gribraltári-szirtfokon él, kisebb, elszigetelt populációkban. Napjainkra a kihalás szélére sodródott ez a barátságos faj – bár ez nem nagyon látszik az élőhelyén, mivel fokozottan védik, a helyiek szeretik őket, a majmok meg nem tartanak az emberektől, tudják, mindig lehet valami kaját lejmolni tőlük. Ez viszont újabb problémát jelent, hiszen ők is megesznek mindent, akárcsak mi, és a hamburger nem éppen nekik való étrend. Ennek próbálják a tömegesebb helyeken elejét venni a természetvédelmi őrök, és inkább ingyen osztogatják a turistáknak a földimogyorót – amit nem csak mi, hanem majmok is igen kedvelnek. Így van ez a Cascades d’Ouzoud vízesésénél is.

 img_6488-2.jpg

Afrika legnagyobb vízesése

 

Hirdetik a helyiek... Bár 110 méterével 2 méterrel valóban magasabb, mint a híres Viktória-vízesés, de a kontinens legmagasabbja (avagy legmélyebbje) Zambiában található, illetve december óta már a Dél-afrikai Köztársasságban – mely egyben a világ legnagyobbika is (megelőzve a venezuelai Angel-t).

img_6540-2.jpg

De sokáig valóban Afrika legmagasabb ismert vízesése volt, és az elsőség elvesztése semmit sem von le szépségéből. Egy hatalmas mésztufa-gátról zuhan a víz a mélybe, útközben megtörve egy lépcsőfokon. Kialakulását tekintve a Szalajka vízesésével rokon, csak kicsit nagyobb. Na meg bővizűbb, így tavasszal meg főleg. A neve malmot jelent, hiszen vize több olajütő malmot hajtott/hajt, amivel a környék hatalmas olajfaligeteinek termését dolgozták fel.

Berber makákók

A vidék amúgy valóban csodálatos, és a show-t még emelik a vízesés menti erdőben élő berber-makákók. Gyakorlatilag nem lehet úgy lesétálni a vízesés lábához, hogy néhány makákó ne jönne oda mogyorót kunyerálni, ne ülne rá a vállunkra, szétszedve a cuccaink neki tetsző darabját. És mindez vadon, szabadon, ketrecek nélkül. De hát a rokonaink, akik igen csak okos jószágok, és így egyből felismerték, hogy az embert cukisággal a legkönnyebb uralni, és szolgává (azaz valamiféle kajaosztó lénnyé) tenni. 

img_6508-2.jpg

 

Keresztül az Atlaszon – a híres afrikai hóakadályok miatt kerülővel

 

Aki azt hiszi, hogy áprilisban átkelni az Atlaszon egyszerű dolog, nagyon téved!

Mi is tévedtünk, így a magasabb hágók helyett – melyeket még hóakadályok zártak le -  valami alacsonyabbat kellett keresnünk.

El is indultunk a térkép által jelzett úton kis hegyi falvakon keresztül.

Az egyik faluban – így a nyár közeledtével – egy hatalmas lóversenyt és lóvásárt tartottak. A helyiek beöltöztek népviseletbe, a forrásnál lecsutakolták a gyönyörű méneket – majd őket is beöltöztették mindenféle arabos díszbe. Mintha a Kurultaj hagyományörzői közé csöppentünk volna! Csak itt rajtunk kívül egyetlen turista sem volt…

img_6602.JPG

Ahogy elértük a főgerincet, a túloldalt eltünedeztek az erdők, és a birkanyájak járta (legelte) végtelen sztyeppvidéken kanyarogtunk egyre beljebb a hósapkás hegyek felé. Majd eltűnt a sztyepp – és vele együtt az útról az aszfalt is. A kopár, sziklás hegyek ölelésében megbújó hegyi falvakban látszott, nem rég olvadt el a téli hó, éppen csak pattant az öntözőcsatornák mentén sorakozó nyárfák rügye, a teraszos földeken éppen csak zöldült a fű. A tavaszi napsütésben asszonyok mosták a folyónál a ruhákat, a hegyoldalon javítgatták az öntözőcsatornákat, és kezdték a teraszokon a vetést. Az egész vidék úgy nézett ki, mintha Tibet hegyi falvait járnánk – csak az arcok kicsit mások.

img_6679.JPG

És itt a zúzalékos út is végleg elfogyott, átváltozott kátyús földúttá.

Napokkal ezelőtt egy kis Fiatot béreltünk Marrakeshben, most ezzel utaztunk. Mikor a bérlős kihozta a kocsit, késett néhány órát, ugyanis a marrakeshi közlekedés káoszában sikerült – még neki is - kicsit megtörnie a gépjószágot. Na, ennek a törésnek most láttuk előnyét, mert jónéhányszor át kellett gázolni a küszöbig – és néha fölé – érő hegyi folyón, ahol persze a zavaros olvadékvízben nem látja senki, mekkora görgeteg kövek rejtőznek. A földút bakhátain néha felhasaltunk, néha elmerültünk egy-egy birkaszaros gödörben, néha befojt a víz az ajtó alatt, én meg jó gyakran rakosgattam, drótoztam vissza a lökhárítót. De ugye hála a marrakeshi törésnek, az új törések már elvesztek a horpadások és karcolások tengerében. Így haladtunk szépen előre az Atlasz déli vonulatai felé, nagyjából 5 km/órás sebességgel. A mély völgyek tagolta fennsík peremén átbukva egyszer csak feltűnt alattunk a Szahara végeláthatatlan poros, száraz síksága. Még kirándultunk egyet az utolsó cédruserdők uralta völgyben, majd elindultunk kopár tanúhegyek felé.

img_6553.JPG

Mesés Marokkó harmadik és egyben befejező részében a Szaharába látogatunk. Ha a marrakeshi bejegyzésünket visszaolvasnád, itt megteheted. 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandturatarsasag.blog.hu/api/trackback/id/tr4712159561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.