Én kérem, nem akartam Írországba menni. Részt vettem a túra kiírásban, az előkészítésben, de egyszerűen nem fogott meg ez az út. Szemerkélő esőt láttam magam előtt, meg végtelen zöld legelőket, mit keresnék én ebben az unalmas országban?
Be kell vallanom: jó nagyot tévedtem!
A helyszínre két okból keveredtem el még is, egyrészt a feleségem mindenképpen menni szeretett volna, így őt befizettem rá (Boldog szülinapot!), másrészt szükség lett rám, mint harmadik túravezetőre – leginkább is mint sofőrre a harmadik mikrobuszon.
Na, de mi is ez bokszmeccs?
Van ugye a jól felkészült magyar fiú, a mi fiunk, aki ellen fog állni a legkeményebb ír támadásnak is, amellyel el akarják fogadtatni vele, hogy Írország bizony egy lenyűgöző hely. A mi fiunk fel van vértezve mindenféle előítélettel, cinikus és kicsit nagyképű is. Na, lássuk meccset!
1. menet – Óceán és sziklafalak
A jobb kormányos autók vezetése igényel egy kis plusz koncentrációt, így a két túravezető társam szívesen enged/küld előre, mikor Dublinból verekedjük ki magunkat, hogy az esti landolást követően még keresztülszeljük a szigetet. Az első hotel oly elegáns, hogy nem átallom az „oly” szót használni, ahogy most visszaemlékszem rá.
Kár, hogy csak egy rövid alvásra használjuk, mert reggel már várnak a Moher sziklái. Kis figyelmetlenség és az első ütést meg is kapom, valahova gyomortájra. Jó, itt könnyű dolga van ír barátunknak, mert az óceán látványától amúgy is elgyengülök kicsit és ahogy bambulom a vizet, könnyedén betolja a képbe a több száz méteres sziklafalakat valahonnan oldalról hirtelen.
Nem baj, nem baj, nyugtatgatom magam, de a nyálam kicsordul a döbbenetes látványra.
Esti szállásunk a világ végén van, sem térerő, sem wifi! Látom bizonytalanná is vállnak a helyzettől néhányan. :) Cserében a reggel az Óceán partján ér minket! Az esti iszogatás közben tényleg esküt tettem, hogyha ezek a srácok bemennek fürdeni a néhány fokos vízbe, akkor én pillangózni fogok, de nem éreztem a komolyságot a dologban és nem hozom le a fürdőgatyám. Talán, ha nincs itt a feleségem, még erőt veszek magamon, de így szégyenteljesen fotózkodom a bátrakkal.
Az egy sávos úton udvariasan lehúzódok a szembejövő elől. Na, most mi van, ez ki akar kezdeni velem? Ő is lehúzódik, ugyan arra az oldalra. Mi ez befosatós? Ja nem, balra tarts, aha, vágom. Ez, meg a körforgalomban jobbra belenézés, ami erőszakkal megy csak a fejembe. A táj azonban a vezetés közben is szép.
2. menet - Vihar a gerincen
Európa legmagasabb tengerből kiemelkedő sziklafala, meg valami egyemberes hágó? Meglátjuk, én még hiszek a magyar fiú győzelmében! A parkolóhoz közeledve egy kapu zárja el az utat. Befordulok egy tanyára és megállok a ház mellett. A kocsiból kiszállva, mutatom Daninak (fő vezérünknek), hogy a hegyvonulat jeges, havas a gerinc közelében. Áhh, az nem lehet, hiszen április vége van és alig vagyunk pár száz méteren mondja. Vállat vonok és bekopogok a házba, hogy hol tudnánk parkolni. Felvilágosítanak, hogy azt a kaput nyugodtan kezeljük, csak a birkák miatt van. Viszont ne menjünk fel a hegyre, mert az most elég veszélyes. Erre ismét vállat vonok - majd megfordulunk, ha szükséges lesz. Az igazi parkolóba érve szakadni kezd az eső, mire kialakul egy gyorsan bővülő csoport, melynek szent célja, hogy túra helyett egy helyi kocsmában töltsük az időt és a Guinnesst, de ellenállást szervezek és megegyezünk, hogy csak a forrásig, de felmegyünk. A trükk mindig beválik, egy közeli célt kell kijelölni, majd egy másikat, aztán megmár ott a gerinc, onnan csak egy köpés a csúcs. :)
Az időjárás szorgosan végzi a pasztőrözésünket, napsütés, eső, napsütés, jégeső váltogatja egymást 5-10 percenként. Közben extra műsort kapunk, egy helyi gazda menti ki elkóborolt birkáját szorult helyzetéből.
A nyerget elérve 80-100 km/h szél fogad minket, így megnézhetjük egymást, hogyan járnánk részegen. A vihart jégeső teszi igazán érdekesé. A szabad bőrfelületek teljes kozmetikai kezelést kapnak, az elhalt hámsejtek szépen leradírozódnak, nem úgy a mosoly az arcomról. Élvezem a kalandot!
Végül egy szikla mögé terelem a saját nyájunkat, hogy kigondoljuk, hogyan tovább.
Az idő elcsendesedik és úgy döntünk felmegyünk a főgerincre. És jól döntünk, ha nem a bokszolói énemet tekintem, mert az bizony kap egy csúnya állast az ír sráctól. Elképesztő a kilátás legalább 6 percig:
Aztán jön az újabb vihar, ezúttal sokkal nagyobb jégdarabokkal. Azért szelfizünk Danival. :)
Majd menekülünk lefelé mi is a többiekkel.
A következő ütést nem sokkal később kapom. Ez a fasor megkímélt néhány díszlettervezőt és grafikust, mert a Trónok harcában minden különösebb utómunka nélkül tudták használni. A közeli kastély gazdái vendégeik gyönyörködtetésére ültették, a kivitelezés pompásan sikerült.
A szállásunk Észak-Írország északi csücskén csücsül. Az udvarról azt a tengerszorost látom, ahol századokon keresztül áthaladt a hajóforgalom Amerika irányába. Gyermekkorom kedvencei voltak a hajós könyvek, így simán látom a vitorlások tömegét a hullámzó vízen.
3. menet – Padlóra kerülök
Megint altat az ír srác. Lazán kezdi a menetet, a kötélhíd mely 30 méter magasan vezet át a halászok szigetére engem nem ingat meg különösebben, bár a kilátás szép: onnan is és a partról is. A szigeten Béci egy rövid földrajz órát tart, majd kioszt a rögtönzött kvíz győzteseinek néhány HTM-et, melyekben véletlenül van pár cikke. :)
Ezután nekiindulunk egy partvonalat követő túrának. Magas part, kis halászfalu gyanútlanul lépkedek a sor végén és élvezem, hogy melengeti a nap a hátamat… És durrr! Megint váratlanul jön a horog, melytől a kötélnek tántorodok, beszorulok a sarokba, ahol megsoroznak és térdre esek, majd elterülök. Félelmetes, gyönyörű, fenséges, elképzelhetetlen, szépséges, vad, földöntúli tájakon járunk, minden kiszögelés mögött újabb csoda vár, több kilométeren keresztül.
…5, 6, 7. Gyorsan összeszedem magam, azért sem adom fel! De már én sem hiszek magamban igazán. A végső ütést két órával később kapom. Az Óriások Ösvényét teljesen biztos, hogy nem a természet alkotta.
Ütnek, fekszem, győztél! Írország gyönyörű, aki csak teheti menjen el, mert a természet olyan arcát mutatja ott meg, amelytől eláll a lélegzet!
A meccs után
Még jó, hogy innen a whiskey gyárba megyünk, mert ott enyhülést kereshetek örömteli vereségemre. Itt meghallgathatjuk vezetőnktől, hogy miért az övék a legjobb termék a piacon. Képzeljétek, a másik gyárban, a szerencsétlen amatőrök, langyos befújással szárítják a gabonát, nem melegítő lapokon – vagy fordítva? Nem baj, a végeredmény tényleg finom. A gyárudvaron találok egy érdekes rafting hajót. A gyári legénység szokott vele versenyezni a helyi vadvízen. Gondolom indulás előtt bőven fogyhat a hazai! :)
Este elmegyünk kis falunk kocsmájába, ahol újabb berögzült dolgomat engedem el, mégpedig, hogy nem szeretem a barna sört. A frissen csapolt Guinnesst magam számára is rendkívül jólesően gurítom le. A helyiektől megtudjuk, hogy a számukra szent koktél a következőket tartalmazza: 0,5 liter Guinness, 5 cl Baileys, 5 cl Bushmill whiskey. Uccu neki, próbáljuk ki! És ez a kép még a koktél előtt készült.
Aztán reggel már Dublin felé vesszük az irányt. Némi vár, meg vízesés után érkezünk meg a tengerparti szállásunkra. Vitorlás, szivárvány és romantika vár ránk.
Miután megtudtam magamról, hogy szeretem a barna sört, izgatottan várom a Guinness Sörgyár látogatását. Maga a bemutató részleg számomra erősen bussiness szagú, azonban az épület tetején található panoráma kilátó a sörcsappal messzemenőkig feledteti velem ezt az érzést.
Innen még elmegyünk a Temple Barba, de ez már csak sörhab a finom ír tortán!
És tudjátok mit? Kérlek benneteket, jelentkezzetek a túránkra, mert nagyon szeretnék visszamenni 2017-ben! Nagy ölelés nektek!
