Mert jobb, mint a többi lehetőség, akárhányan is állítják az ellenkezőjét. Van rá ezer meg egy érvünk. Na jó, majdnem annyi.
Val Cenis
1. A táj
A síelés az egyik legösszetettebb sport, vagy inkább az egyik legösszetettebb élvezetszerzési forma: nemcsak maga a szűk értelemben vett sport teszi olyan jóvá, de legalább olyan fontosak a körülmények is. A gyors lesiklás által keltett korlátlan szabadságérzet azért tud olyan felszabadító lenni, mert azt a végtelen hófehérség és a bennünket körülvevő roppant hegyek is felerősítik, és azértnem dögunalmas a síelés legalább felét kitevő felvonózás sem, mert az magában is olyan élmény, amiért önmagában komolyabb összegeket hajlandó fizetni a nem síelők (lásd a libegőzést mint turisztikai attrakciót), hiszen a legkevésbé sem mindennapi élmény behavazott, több tízméteres fenyőfák csúcsa vagy egy-egy alattunk hirtelen letörő szakadék fölött átlibegni. És a francia Alpoknál Európában kevés szebb és varázslatosabb (téli) tájat lehet elképzelni. Űrutazás és óceáni hajózás nélkül nemigen lehet megtapasztalni a természet olyan fenségességét, határtalanságát, mint a hatalmas francia hegyláncokban.
Les Orres
2. A hosszú pályák
Mindettől pedig nem független az sem, hogy milyen hosszú sípályák vannak Franciaországban. Ha minden igaz, Európa hét leghosszabb, egybefüggő sípályája közül öt Franciaországban van. Ami nem is olyan meglepő egy-egy, mondjuk 1600-tól 3600 méteres tengerszint feletti magasságig terjedő síterepen; egy ilyen helyen nyilván nem párszáz méteres csúszásokra kell számítani. És azért az, hogy hány percen keresztül lehet megállás és felvonózás nélkül síelni, nagyon nem mindegy.
Les 2 Alpes
3. Rengeteg, hatalmas síterep
Ráadásul a francia Alpokban hatalmas, jellemzően legalább száz, nemegyszer több száz kilométeres pályarendszerek húzódnak a hegyek méreteinek köszönhetően, így itt sosem kell az unalomtól tartania még a haladóknak sem. És ez csak a kezelt pályákra értendő: a franciáknál a „nagy síterep” nem úgy értendő, hogy akad pár jó pálya, meg amúgy ott van két teljes, kezeletlen hegyoldal, amin kiélheti magát a freeride minden szerelmese: azok itt csak a bónuszt jelentik.
És mivel van hely bőven, rengeteg síterep akad az országban, úgyhogy – mivel ezek között remekül eloszlik a közönség – a zsúfoltságtól sem kell tartani, pláne nem hétköznap. A korán kelők reggel kilenckor garantáltan csúszhatnak néhányat szinte vagy teljesen üres pályákon is. Így pedig a felvonóknál való hosszú sorban állás sem ismert fogalom Franciaországban.
Chamrousse
4. Kezdőknek is tökéletes
A Magyarországhoz közeli, környező országokban kék, piros és fekete pályák vannak, Franciaországban viszont ezek mellett zöld pályákat is megkülönböztetnek: ezek azok, amelyek még azoknak a kezdőknek sem okozhatnak semmi gondot, akik tegnap láttak először síbakancsot életükben. Ami egyrészt nagy biztonságérzetet ad a sporttal csak ismerkedőknek, mert egy zöld pálya tényleg zöld, ezeken kizárt, hogy rázós helyzetbe keveredne bárki is.
Másrészt pedig azt is jelenti, hogy nem a béna síóvodákban, a bójákkal elkerített részen kell síelni tanulni, hanem ugyanolyan gyönyörű, erdőkben, lankás hegyoldalakban tekeredő pályákon, mint a többieknek. (A Békatutaj francia sítáboraiban ráadásul többnyire ingyenes az oktatás, és még nagyon jó is, minden szinten kezdőtől középhaladón át haladóig.)
Les Orres
5. Olcsó
Ez az, amit a legtöbben nem feltételeznének, pedig igaz: egy hét síelés Franciaországban nemhogy nem drágább egy hét Ausztriánál, de általában sokkal olcsóbb is, abszolút értéken is, az ár-érték arányról már nem is beszélve. Egy-egy kilencnapos túra hat teljes nap síeléssel 90-110 ezer forintból már mindenestül – buszos utazással, apartmanban, síbérlettel, a Békatutajnál meg még pár olyan jófejséggel, mint a forralt borozás, síoktatás és buszos városnézés – kijön, azaz még akkor sem kerül többe napi kb. 15 ezer forintnál, ha kizárólag a hat síelős napot számítjuk, az utazással töltött időt nem is. Összehasonlításul: egyetlen napi síbérlet a mindössze 24 kilométeres Stuhlecken majdnem 13 ezer forint, utazás és szállás nélkül.
Val Thorens
6. Hóbiztos
A francia Alpok földrajzi sajátosságai eléggé kedveznek a téli sportoknak: eleve sok a hóbiztos síterep, de ahol nincs a szó szoros értelmében vett hóbiztosság, nagyon félni azért ott sem kell. És erre én vagyok a legjobb példa: kétszer is síeltem egy-egy hetet egészen borzasztó, sírnivaló hóviszonyok mellett, tavaszi melegben, úgy, hogy hetek óta nem hullott egy centi friss hó sem. De ez a francia Alpokban nem azt jelenti, hogy egy, vagy szerencsés esetben két pályán csúszkáltunk unásig, hanem azt, hogy a pályák fele így is nyitva volt, ami még egy nem különösebben nagy rendszer esetében is 20-25 nyitott pályát jelent. Ez részben a földrajzi sajátosságok miatt, részben pedig a remek hóágyú-ellátottság miatt van így.
Orelle
7. Egyszerűen jó hely
De tényleg: Franciaország imádnivaló. Lehet, hogy nem hangzik olyan fontosnak, de például egészen csodálatos a gasztronómia, és mondjon akárki akármit, igenis jobban indul a nap egy különféle camambert-ekkel és sajtkülönlegességekkel, kacsamájpástétommal, bagettel, pain au chocolat-val és madeleine-nel megrakott asztal mellett, mint egy szomorú parizeres zsemlével, és jobban is zárul a pár eurós, az itthoni cidereket mégis nevetve lealázó cider-ekkel vagy valamilyen francia borral.
És a helyiek is kedvesek, akármelyik felvonókezelő mosolyogva előre köszön, aki pedig azt terjeszti, hogy Franciaországban egyrészt lenézik a franciául nem beszélőket, másrészt lehetetlen angolul megértetni magunkat, az a múltban él. Idén a francia határőr magyarul "viszlát"-tal búcsúzott az ellenőrzés után. Nemhogy nincs az a sarki bolti alkalmazott, aki ne beszélne angolul, de nekem inkább a fentiek ellenkezője a gondom: hiába szeretném rég elkopott francia tudásomat feleleveníteni, amint a helyiek meghallják az akcentusomat, akkor is angolul válaszolnak, ha én direkt franciául szólok hozzájuk.
Superdevoluy
És az ellenérvek?
A síelős fórumokon a legtöbben azzal riogatják egymást, hogy azért nem jó Franciaországba járni síelni, mert hihetetlenül, gyötrelmesen messze van. Igaz, ami igaz, ha valaki a saját autójával indul neki, az lehet, hogy nem a legjobb buli, de egy szervezett buszút igazából nagyon is rendben van. Eleve legalább a felét átalussza az ember, ami azért jóval kényelmesebb, mint az egész napos vezetés. A maradék pedig felér egy terápiával a legtöbbek számára: a minden héten egész napos rohanás, munka, határidők és ezerféle stresszforrás helyett az ember ilyenkor kényszerítve van arra, hogy semmi mást ne csináljon, csak pihenjen, zenét hallgasson, olvasson, filmet nézzen. Hát velem azért ennél már elég sok rosszabb dolog történt az életben.
Az olcsó szállások pedig minden rémhír ellenére általában teljesen rendben vannak. Persze, egy hatfős síapartman ritkán jelent egyet a luxussal – bár voltam már olyan, baromi olcsó apartmanban, ahol hat főre két fürdőszoba, két vécé, egy két méter magas hűtőszekrény és indukciós főzőlapos tűzhely jutott márvány hatású munkalapok és a grillfunkciós mikró mellett –, de azért a francia alsó kategória nagyon nem a magyar koleszeket idézi, itthon simán három csillagot tesz magára egy-egy hasonló apartman, és még igazuk is van. Ráadásul szinte mindig akad ingyenes vagy jelképes összegért igénybe vehető szauna, néha medence is. És ami ennél sokkal fontosabb, rengeteg a pályaszállás; a fenti árért mindig ilyen apartmanokban lehet megszállni. Az a rosszabb eset, ha egy-kétszáz métert kell gyalogolni a legközelebbi pályáig, de például Les Orres-ban az apartmanunk erkélye alatt ért véget a pálya.
Kilátás a Les Orres-i apartman erkélyéről
Egyetlen igazán komoly baj van a dologgal: hogy azért az átlagember egy évben csak egyszer jut el egy jó francia síterepre. A maradék 51 hetet meg azzal tölti, hogy aktívan, és némiképp elkeseredetten visszavágyik oda.