Donegal megyében kell keresni, a nyugati parton. A dombvidéken mindenfelé rózsaszín és kék színűre festett birkák legelésznek. Jó, nincsenek teljesen befestve, de azért látványosan meg vannak jelölve. Egyes elképzelések szerint a kékek a fiú birkák, a rózsaszínűek a lányok, de ettől a szexista elmélettől egyel valószínűbbnek tűnik, hogy a jelek a gazdáik kilétére utalnak.

A vidéken emberekkel, és lakott településekkel ritkán találkozni, inkább egy-egy kisebb tanya áll magában. Térerő nincs, a birkák nem telefonálnak. Vannak viszont a domboldalakon széles árkok, melyek nem a krumplitermeléshez szükségesek. Az árkok végén műanyag zsákok jelölik, hogy itt bizony a tőzeget bányásszák a helyiek. Ezt úgy kell érteni, hogy a talaj legfelső méterét szépen zsákokba pakolják.

Ha azt hiszed, hogy a muskátlik megfelelő neveléséhez szükséges talajjavításra használják, akkor tévedsz. A tőzeget a helyiek kiszárítják és fűtőanyagként hasznosítják, ugyanis fa, szén, olaj nem elérhető a környéken. Április végén járunk, és a fűtésre most bőven szükség is van, igaz egész Európában hidegebb van az ilyenkor szokásosnál, ez a hidegfront itt 5-8 fokot jelent.

Fürdés az óceánban. Akkor is, ha hat fokos.

Este érkezünk a szállásra, ahol egy-két sör után már elég bátor vagyok ahhoz, hogy másnapi fürdőzésre csábítsam a társaságot. Az egyik ismeretlen túravezető társam azt mondja, hogy „Na, ha te megfürdesz az óceánban, akkor én pillangózni fogok benne.” Igazából eddig a pontig még vissza lehetett volna lépni, de innentől nem kérdéses, hogy lesz-e másnap fürdés.

Reggel szép napra ébredünk. Úgy értem, szépen süt a nap, de most sincs 6 foknál melegebb, és természetesen fúj az állandó szél az óceán felől. A szállásunkról rálátni az óceánra, csak pár perc séta lenne, mégis kisbuszokba szállunk, mert egy rövidke buszozással százméteres sziklák által határolt gyönyörű homokos öbölbe jutunk, ahova meredek lépcsősoron lehet lejutni. Ha ez az öböl Thaiföldön lenne, lépni nem lehetne a turistáktól, így viszont tekintve, hogy a levegő és az óceán hőmérséklete összesen 12 fok, csak a mienk a part.

Ígéret szép szó gondolom akkor még naívan és két nemtúravezető barátommal húzunk még egy nagyot a whyskeyből mielőtt a vízbe dugjuk lábunkat. A fürdés frissítő és mondanom se kell, hogy nem tart túlzottan sokáig. A barátaim jobban bírják, én úgy érzem, hogy ha tovább maradok, teljesen lemerevednek a végtagjaim és mozdulni sem bírok majd. Picit átértékelem a Titanic katasztrófa áldozatainak helyzetét, szerintem negyed óráig se tudnék életben maradni a jeges tengerben.

Ja a naivitásról és az ígéretekről annyit, hogy pillangózásból azóta se láttunk semmit. Mindegy, biztos úgy gondolta, hogy jövőre. Javítási lehetőség 2017 április 27-én. Terveink szerint a facebook oldalunkon közvetítjük.

Friss: 2017-ben sikerült kiköszörülni Bal szavahihetőségén esett csorbát! Videóközvetítés a 2017-es fürdésről a facebook oldalunkon >>

A fürdés végén összeáll az egész csapat egy csoportképre, majd irány fel a buszokhoz, mert ma még izgalmas túra vár ránk. A kb 150 lépcsőből álló lépcsősornak még csak a kétharmadánál járunk, amikor egy kisebb jégeső ver végig a csapaton. Erősen indul a nap, fél órán belül tengerben fürdés és jégeső… Egy óra buszozás után jön a folytatás.

Kellemetlen szél? Relatív.

A terv, hogy hátulról mászunk fel Írország legmagasabb függőleges sziklafalára, a 601 méter magas Sleave League-re ami az óceánba omlik. A terv szép, néhány órás kellemes túrázást ígér, ehhez képest a parkolóban hideg eső és kellemetlen szél fogad. Azóta már tudjuk, hogy ez a kellemes szél. A csapat tagjai már feszegetik a kérdést, hogy nem volna-e jobb egy pub-ban tölteni ezt a szép délelőttöt, de végül sikerül mindenkit rábeszélni, hogy legalább egy órát menjünk előre, utána a sör is jobban fog csúszni a kocsmában.

Az eső lassan havasesőbe vált, majd eláll. Mire letelik az egy óra fel is érünk a gerincre, ahonnan már látni lehet az óceánt. Igen ám, de a gerinc nem csak a látványt hozza magával, de kiderül, hogy az általunk megmászott hegy nyújtja számunkra a menedéket a 60-80 km/órás viharos szél elől. A gerincen már persze nincs szélárnyék.

Gyorsan elhatározzuk, hogy nem megyünk innen már sokkal tovább, viszont van fenn a gerincen néhány nagyobb szikla, amik úgy néznek ki, mintha arra lettek volna kiképezve, hogy csapatunk egy kis menedékre leljen a viharos szélben. A sziklák árnyékában valóban van egy kis nyugalom, ahol a csúcscsokik és csúcspálinkák elfogyasztására is alkalom kínálkozik.

Időjárási jelenségek A-tól Z-ig

Már-már indulnánk vissza, amikor kicsit enyhült az idő és egy lelkes különítmény elindul az egyik túravezetővel, hogy egy kicsit följebb jussanak, ahonnan még kitűnőbb a kilátás. Nemsokára jön is walkie-talkie-n az üzenet, hogy azonnal induljon mindenki, mert fantasztikusan szép és már a nap is süt. A szél ugyan nem enyhül közben, de itt még nem túl veszélyes a terep, így majd’ mindenki tovább indul.

A látvány valóban káprázatos, a sziklák több száz méter magasak. Az óceán fenséges, a felhők sötétek. Nagyon sötétek és egyre közelednek. Gyorsan közelednek, és már mindenki látja, hogy itt valószínűleg kapunk a pofánkba. De menekülés helyett persze igyekszünk kiélvezni a természet-vidámpark összes szolgáltatását és többen is skydivingba kezdenek. A szél még a nagyobb testű túratársakat is igen jól megtartja, úgy játszunk vele teli szájjal vigyorogva, mint a gyerekek.

Pontosabban ő játszik velünk.

Pillanatokon belül hatalmas hóviharba kerülünk. A látótávolság 10 méterre csökken, a szél viharosan tombol, a hó ezer apró tűként szurkálja az arcunkat. Elkészítünk még egy pár fotót, hiszen ilyen élményben ritkán van része az embernek, de nem igazán esik már jól sem a fényképezőt tartani, sem őszinte mosollyal pózolni. Úgy is mondhatnám, hogy rohadtul kellemetlen, és egyben felszabadítóan mámorító.

Nem kell sokáig ecsetelni a csapat tagjainak, hogy miért és hogyan tűnjünk el innen. Miközben a táj percek alatt kifehéredik, a társaság villámgyorsan lejut a gerinc túloldalára, ahol a szél már sokkal elviselhetőbb.

Alaposan elhagytuk a komfortzónánkat, és az élmény is ezzel arányos volt. Aki ott volt, biztosan nem felejti :)

Aki nem volt, annak ajánljuk magunkat. A komfortzónán túl, a pánikzónán innen!

Ezután a nap végén még sétálunk egyet a trónok harca forgatásakor is helyszínnek választott 16. századi bükkfasorban a lágy „őszi” szellőben. Ez már csak hab volt a tortán.