Viharos siker a Tisza-tavon
Nyár derekán jártunk már, így nem lepődtünk meg azon, hogy szikrázó napsütéssel és mozdulatlan levegővel várt ránk kedvenc tavunk. Ilyenkor rendszerint nem sokat vacakolunk a vízre szállással, mindenki gyorsan elfoglalja a hajóját és irány a víz.
A stéget elhagyva egy párszáz méteres sulyomszőnyegen kell átverekednünk magunkat ahhoz, hogy előbb hajónk, később az idejekorán felhevült testünk is a nyílt vízbe érhessen. Itt egy kis pancsolás közben már nyugodtan be lehet várni a csapat hátramaradó részét.
Tisza-tó, a vízitúrázók felfedezésre váró paradicsoma
A Tisza-tó vízfelületét milliónyi nádas, gyékényes terület és színes virágú mocsári növénytársulások tarkítják. A folyószabályozások előtti időket megidéző mozaikos felépítésű tavat számtalan sziget szabdalja, így teremetve kedvező életfeltételeket a kétszáznál is több, itt élő madárfajnak. A vízinövények területfoglalása miatt nemcsak hónapról-hónapra, de évről évre is más képét mutatja a Tisza-tó.
Nagyon téved, aki azt hiszi, hogy a Tisza-tó is a legtöbb víztározó egyszerű struktúráját követi.
A Tisza-tó zegzugos csatornák, nádasok, surranók, elhagyott holtágak, élő vízfolyások, széles vízfelületek és ártéri erdők váltakozásával minden bizonnyal a legváltozatosabb hazai vízitúrás paradicsom. Poroszlói vizes bázisunkról indulva a számtalan Tisza-tavi uticél közül választásunk ezúttal az Óhalászi szigetre esett.
Szúrós veszedelem
A sulyom a Tisza-tó jellemző vízinövénye, mely Európa szerte ritka, védett, vörös könyves faj. A más néven vízi gesztenyeként is ismert ehető termésű növény a Tisza-tónál olyan nagy számban fordul elő, hogy sok helyen a vízi közlekedést is akadályozza. Persze kenuval azért többnyire a sulyom is járható, legfeljebb küzdeni kell picit.
A főbb közlekedési útvonalak helyett általában előnyben részesítjük a kisebb csapásokat, ezért most is a gyékényben vágott átjárón keresztül jutunk ki a Kis-Tiszához. Megcsodáljuk a mellettünk szárnyra kapó nagy kócsagot, majd irány egy újabb nádasos-gyékényes kanyargós útvesztő, ami a rutinosabb kormányosokat is alaposan próbára teszi. A nádas labirintuson keresztül a Tisza-tó legnagyobb összefüggő vízfelületére, a Poroszlói medencére jutunk, melyből a nádashoz közel eső területen jó néhány tuskó mered az ég felé.
A téli, alacsonyabb vízállásnál elárulja történetét a víz.
Az 1960-as években mesterségesen létrehozott tó feltöltésekor többek között erdőket, gyümölcsösöket is vízzel árasztottak el, melyek teljes kitermelésére nem maradt idő, így számos megkövült tuskó máig is kilátszik a vízből. Vadregényes vidék ez még magas vízálláskor is, bár a természet erői folyamatosan dolgoznak így a viharoknak és a hullámverésnek köszönhetően egyre kevesebb a magas vízszint mellett is látható, kiszáradt fa.
Ahogy haladunk tovább a nádas mellett, sorra reppennek fel a kormoránok, majd egy hatalmas szárcsacsapat veri fel a csendet, amint a vizet taposva szaladnak kenus csapatunktól távolabbi vizeket keresve.
A Poroszlói medence meglehetősen nagy vízfelület, mégis kitűnő kenus útvonal, hiszen a szegélyénél széles, helyenként kilométeres sávban találunk nádasokat, sulyommal, tündérfátyollal és tündérrózsával benőtt területeket. A vízinövényekben gazdag vízfelület persze a vízimadaraknak is vonzó életteret biztosít.
Óhalász – az elárasztott falu
A Hortobágyi Nemzeti Park részét képző Tisza-tó, jelentős része természetvédelmi terület. Egyes területekre időszakosan, máshova egész évben tilos belépni. A Tó kiemelt természeti értékeket őrző területeinek jelentős részén nem szabad belső égésű csónakmotorokat használni, így ezeket a csodás helyeket a kenusok és a gémek uralják!
Az Óhalászi holtág talán a tó legszebb területe, melyre belső égésű motorral tilos a behajtás. Hatalmas, évszázados fák övezik, a vize kristálytiszta, meglehetősen mély, és furcsamód szinte feketének tűnik. A meder szélén hatalmas állományokban virít a fehér tündérrózsa.
A Tisza-tónál létesített számos madármegfigyelő toronyból mára sajnos nem sok maradt. Az Óhalászi szigeten lévő még egész jó állapotban van. Sajnáljuk, hogy a tornyok rendszeres karbantartására nincs anyagi forrás, hiszen kitűnő pihenő állomásai egy-egy vízitúrának, és érdekes a környéket is időnként más perspektívából látni.
A toronyba érve első dolgunk, hogy tekintetünket végig futtassuk az oly sokszor bejárt, de mindig valami újat tartogató környéken. Először persze a tó felé fordulunk, és gondolatban végigkövetjük az útvonalat, amin érkeztünk. Tudjuk azonban, hogy ezen a helyen a szárazföld irányában is van érdekesség. Az Óhalászi toronynak különleges atmoszférája van, hiszen lábánál terült el egy egykor háromszázötven lelket számláló, szebb napokat is megélt település.
A torony, a holtág és a sziget is a valaha itt elterülő Tiszahalász községről kapta a nevét. A falu lakói a Tiszából éltek, halásztak, ártéri gazdálkodást folytattak, ám (feltehetőleg a Tisza szabályozása miatt) 1876. március 24.-én hatalmas árvíz pusztított e területen, aminek következtében Tiszahalászon csupán 3 lakóház maradt épen. A község lakóit kitelepítették, és leszármazottaik máig is a közeli Újlőrincfalván élnek.
A Tisza-tó duzzasztását követően a falut körülvette a tó, így az egykori község nyomai még nehezebb lettek megközelíthetőek. A szigetet azóta sűrűn benőtte a gyalogakác, ám az akácosban vágott labirintusszerű ösvényen, több információs tábla érintésével haladva még most is fel lehet fedezni egy-egy épített emléket a múltból.
Viharos siker a Fattyúszerkő toronynál
Az Óhalászi toronyból ezúttal egy másik útvonalat választva a Csapói-Holt Tisza felé kerülünk, mely az Óhalászihoz hasonlóan egykor a Tisza medre volt. Labdázunk egy jót a hűsítő vízben, majd a nád árnyékában egy kis pihenés közben elfogyasztjuk jól megérdemelt uzsonnánkat.
A nádas takarásából a nyílt vízre kiérve nem kis meglepetéssel tapasztaljuk, hogy a hátunk mögött, Sarud felett irdatlan fekete felhők gyülekeznek. Hamar rájövünk, hogy ennek a fele sem tréfa, így gyors kupaktanács után úgy határozunk, hogy egy nagy hajrával megtesszük az Fattyúszerkő toronyig hátralévő kb 2 km-t, és a torony fedezékében vészeljük át a közelgő vihart.
A vihar előtti csend, a különleges fények, és a nádas fölé tornyosuló fekete fellegek hátborzongató és egyben gyönyörű látványt nyújtanak. Ezen a szakaszon aztán mindenki belead apait, anyait. A sokat látott kenus társaság tagjai jól tudják, hogy ha a nádas mentén haladunk, akkor végig biztonságban tudhatjuk magunkat, de azért egy tető alatt mégiscsak kellemesebb az élmény.
Tisza-tavi vízitúra előtt nem árt az alapos felkészülés! Helyismeret, illetve térképismeret nélkül nem mindig egyszerű a tájékozódás, ám a helyi túraszervezők készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.
A hatalmas hajrá végén, amikor az utolsó kenu legénysége még épp a kikötéssel bajlódott elkezdett kopogni a vihar. Kopogni, ugyanis azokból a gyönyörű fekete felhőből cseresznye nagyságú jégdarabok potyogtak, ami persze jelentősen meggyorsította a kikötés műveletét is.
A gyorsabb evezősök a lassabbak kikötésének látványát már a toronyból élvezhették. Feledhetetlen élmény volt a kilátóból nézni, ahogy a vihar végigsöpör a tavon, miközben a szél a tornyot rázza, a jég pedig a torony közepén ázott verébcsapatként összebújó egyre vidámabb társaság papucsos lábát veri. Na ilyenkor lehet igazán megérezni a természet erejét, és ilyen élményeket átélve lehet kitűnő közösséget kovácsolni, csapatot építeni.
A nyári viharok persze hamar elvonulnak, a nádirigók ismét dalba kezdenek, a fekete fellegek helyén újfent kisüt a nap, a megszárítkozott vízitúrázók pedig újra a kenuikba vágynak. A poroszlói bázisunkig hátralévő kb. félórás távot derűs hangulatban teljesítettük miközben már azt tervezgettük, hogy merre vezessen a következő Tisza-tavi vízitúránk útvonala…
Ezért érdemes volt újra a Tisza-tóhoz jönni!
