Kaland, túra, társaság

Isten is tévedhet néha (de aztán korrigál)

2016. december 02. 10:01 - bekatutajdani

Élmények Grúziából - 1. rész

Egyik kedves szállásadónktól hallottuk az alábbi ősi grúz legendát. A grúz emberek úgy tartják, hogy amikor Isten kiosztotta az országokat a világ népei között, hibázott egyet, és a grúzoknak elfelejtett országot adni. Kellemetlen szituáció, Isten sokat törte a fejét, hogy mi legyen a megoldás. Másoktól mégsem vehet el területet, abból csak konfliktus lenne. Az meg kinek kell. Veszekednek azok a népek így is eleget.

A legenda szerint Isten végül úgy tudott kijönni ebből a kínos helyzetből, hogy szíve csücskét, a saját maga számára félretett kis gyöngyszemet, a mai Grúziát adta az eredetileg ország nélkül maradt népnek. A grúzok némi szerencsével így juthattak hozzá ehhez a gyönyörű országhoz.

Az alföldről a Nagy-Kaukázusba

2014-ben még hosszas utazás után, 2015-ben és idén az új, közvetlen Kutaisibe érkező repülőjáratnak köszönhetően még az első nap délelőttjén eljutottunk a Hegyek közé. Nem véletlenül írom nagy betűvel. Ezek itt már nem kispályáznak. Látszólag egy ugrás, a valóságban néhány napos expedíciók választanak el a látóteret folyamatosan uraló, az ember tekintetét állandóan vonzó 4-5 ezer méter magas, mindig havas csúcsoktól.

Felső-Szvanéciába érkezünk, ami Grúziának még ma is egy viszonylag nehezen megközelíthető zuga. Ha a helyiek valami olyat szeretnének beszerezni, ami helyben nem terem meg (és majdnem minden dolog ilyen), akkor egy röpke, szerencsés esetben 4 órás viszontagságoktól sem mindig mentes utazás árán juthatnak el a legközelebbi városba. Ez Felső-Szvanécia fővárosára, Mestiára igaz. A többi faluba Mestiából indulnak az év jelentős részében járhatatlan földutak...

20150630_2520143218dsc_1790.JPG

Az 1200-2200 méteres tengerszint feletti magasságú völgy körülményes megközelítése 1930-ig azt jelentette, hogy nincs út. De egyáltalán. Olyannyira nem volt út, hogy a derék szvánok (az itt élő kisebbség) az oroszok útépítő akciójáig nem használták a kereket (!!) sem. Ugyebár út nélkül minek kerék. Ott a szán, meg az állatok, meg amúgy sem kell annyit utazgatni gondolták magukban. Ha mindez nem lett volna elég, az elzártságot erősíti, hogy a falvak az év 7-8 hónapjában a hónak is fogjai voltak.

A világ végén fordulj jobbra

A túra tervezésekor úgy döntöttünk, hogy ha már a világ végén járunk, ez éppen jó lehetőség arra, hogy tovább utazzunk a legvégén is túlra. A honlapon azt hirdetjük, hogy a világ végén fordulj jobbra, aztán hopp. Igen, 2014-ben azt ígérték nekünk, hogy 2015-re elkészül az új út, ami a Mestiától 45 km-re fekvő világörökségi Ushguliba vezet. Hát a jelek szerint még 2017-ben is földúton fogunk terepjáróval döcögni. 

img_6323.JPG

A négy kerék meghajtású terepjárókból egyébként valóban láttuk, ahogy épül az út. Hét ember építi. Egy-egy az úthengert és a lapvibrátort kezeli, három nézi, egy lapátolgat, a hetedik pedig épp most meríti meg a patakban a fél literes PET palackját, hogy azzal hűtse le a kollégája által az előbb megmunkált új aszfaltdarabot.

Az útépítést látva felhangzik az utunk egyik szállóigéje: This is Georgia. Mondják ezt most már azok is, akik még újak az országban, de már kapizsgálják a grúz életérzést.

img_6297.JPG

Valami azt súgja, hogy erre a szakaszra jövőre is terepjárót kell bérelni. Sebaj, amíg ez így van, biztosan nem árasztják el turisták ezrei kedvenc eldugott falvainkat. Titkon bízom benne, hogy ez még jó darabig így is marad, mert amíg ennyire nehezen megközelíthető, eldugott vidék ez, addig biztosan megőrzi kincseit. Ha szerencsénk van, utána is.

img_6332.JPG

A Mestiába vezető 120 km-es útszakaszt egyébként három hónap (!) alatt építették meg. A Szaakasvili kormány működése alatt volt pénz turizmusfejlesztésre. Most nincs. Félreértés ne essék, a három hónap alatt felépült autóút természetesen iszonyú rossz minőségű munka. Ahol a víz nem mosta ki a talajt az út alól, vagy a fentről állandó ömlő kő és sár nem temette be, ott a 40 cm mély kátyúk és a pár száz méterenként felbukkanó marhák jelentenek nehézséget. Persze hegyvidéken építkezni nem könnyű, és a helyieknek ez így is hatalmas fejlődés figyelembe véve, hogy bármilyen út is csak 1930 óta vezet az ezeréves falvaikba.

Van az a zötykölődés, ami megéri

Az Ushguli felé vezető négy órás terepjárós zötykölődés, ami a helyiek szerint két és fél óra, a valóságban pedig négy és fél, nem a túra csúcspontja. Azt hiszitek, hogy nem éri meg? Igaz, közben bennünk is felmerül párszor ez a gondolat, de legfeljebb addig lehet kétség, amíg nem érkezünk meg (erről a következő bejegyzésben).

Az út is tartogat egyébként néhány meglepetést a Grúziát nem ismerők számára. Lehetne persze helikopterrel is érkezni (biztosan), vagy olyan helyekre menni, ahova egyszerűbb az utazás, de akkor egy csomó kalandból kimarad az ember. Például a terepjárózásból.

delica.jpg

Ha valaki Grúziában turistákkal akar foglalkozni azzal kezdi, hogy vesz egy Mitsubishi Delicát. Ezek a - valamiért gyakran jobb kormányos - ügyes autók 7 személyt szállítanak és mindenen átmennek. A vezetés már önmagában érdekes, időnként patakokon keresztül, máskor meglehetősen meredek szakadékok oldalában. A járgányok egyébként minden nyugati igényt kielégítenek, kényelmesek, légkondisok, modernek.

Muhó, a terepjáró vezetője 50 szót beszél angolul, 100 szót oroszul, de szép magyar lányokkal azért még vezetés közben is egész ügyesen activityzik. Többnyire orosz zenét hallgat, mint a helyi fiatalok egy jelentős része, amit aztán a kedvünkért grúzra vált. Nem is nagyon tudjuk eldönteni, hogy melyiket szeressük jobban.

Útmenti pihenő

Az első komolyabb megálló egy két falu között található étterem parkolója. Illetve a valóságban nem is étterem, hanem inkább büfé. Még pontosabban egy placc, ahol van néhány kellemes pad és egy fabódé, ahol ételeket és italokat kínálnak. A területet ott alakították ki, ahol egy kedves hegyi patak torkollik bele az utunk által is követett Inguri folyóba.

bufe.JPG

Lehet, hogy ez sem véletlen, hiszen azon túl, hogy a patak csobogása kellemes látvány és nyugtatóan hat a megfáradt utazó idegrendszerére, ráadásul a büfésnek is szolgálatába áll. Egy ügyes kis fából ácsolt vályú vezeti a hideg vizet a büfé mellé, ami így nem csak kézmosáshoz ideális, de a vályúban elhelyezett sörök hőmérsékletére is jótékony hatást gyakorol.

bufe_1.JPG

A sör, illetve a csokoládé ízű üdítőital jól esik mindenkinek. A fogyasztást követően pedig ki lehet próbálni a vízöblítéses wc-t is. Megint csak a helyi büfés leleményességét dicséri, hogy a toalettet közvetlenül az Inguri folyó felé helyezte el, így egy életre megspórolta a szennyvíz hálózat tisztításával és karbantartásával járó gondokat.

dsc08350.JPG

A következő részből kiderül, hogy van a világon olyan település, ami sok száz év alatt szinte semmit nem fejlődött, mégis a világ egyik legjobb helye, valamint megtudhatjuk, hogy hogy a meleg pálinka nem jó, még akkor sem, ha grúz.

A fenti élményeket személyesen is lehet tesztelni 2017-ben induló grúziai túráink valamelyikén. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandturatarsasag.blog.hu/api/trackback/id/tr7012014654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása